őSzi Áradatba Pusztul

A nyári szerelem szétrothad
Üres mélységben ér véget
Az ember egyszerű pillanatai
Számára a legfontosabbak

A napos szerelmek elpusztulnak
Álmomban látott végük előtt
ŐSzi áradatok mossák el őket
Halovány darabok maradtak bennem

Fájsz nekem, csekély, földi semmiség
Voltam boldog és tudatlan, most kín a tudás
Koponyámmal beleragadva az átkokba
Hagyj, menj messze, majd nyomodba eredek

Komor eső felett szállok
A bánat-felhők nem folynak belém
Sűrű feketeség ég a jövőmért
Mely több, mint amiben fetrengtem